A kistelepülések pert indítanak a postabezárások miatt
A kistelepülések önkormányzati vezetői Alkotmánybírósághoz fordulnak, és pert indítanak a Magyar Posta ellen, mert kifogásolják a mobilposta rendszert és annak kiszámíthatatlanságát - áll az országgyűlési biztosnak az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Dátum: 2004-06-11 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:12.567613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mobilszolgáltatásra való átállás alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem okoz, a hátrányos helyzetű térségek kistelepülésein élők problémáira azonban megoldást kell találni - írta Lenkovics Barnabás. Az ombudsman korábban készült vizsgálati jelentésében felhívta az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter figyelmét arra, hogy "meg kell teremteni a hátrányos helyzetű térségek alacsony lélekszámú településein élők esélyegyenlőségét és halmozódó problémáikra mielőbb megoldást kell találni".
Lenkovics Barnabás pénteki közleménye szerint a posták bezárása - más társadalmi jelenségekkel összefüggésben vizsgálva - további problémákra világít rá. A kisvasutak felszámolása, a buszjáratok ritkítása, az iskola- és óvodabezárások mellett a postahivatalok megszüntetése az ott élők esélyegyenlőtlenségét okozzák, a településszerkezet torzulásához vezetnek.
A Magyar Posta, melynek tulajdonosa a magyar állam, elismerte, hogy az átállást nem megfelelően kommunikálták az érintettek felé, a tájékoztatás hiányos volt, valamint a fokozatosság hiánya is kiválthatta a lakók ellenállását - olvasható a közleményben. Lenkovics Barnabás felhívta a Magyar Posta Rt. vezérigazgatójának figyelmét az önkormányzatokkal történő folyamatos párbeszédre, jogos egyedi igényeik figyelembe vételére. Az ombudsman hangsúlyozta, hogy "a tervezett intézkedést meg kell, hogy előzze a széles körű és részletes tájékoztatás". Az ügy megoldása érdekében tárgyalások kezdődtek a Magyar Posta az Informatikai és Hírközlési Minisztérium között annak érdekében, hogy a megszüntetésre kijelölt hivatalok egy részében ingyenes internet-szolgáltató helyeket építenének ki, így azok megmenekülhetnének a bezárástól. Az ombudsman javasolta a hírközlési és informatikai miniszternek, hogy a tárca az elképzelését mielőbb részletesen is dolgozza ki, megvalósítását gyorsítsa fel és kísérje figyelemmel.
MTI - fideszfrakcio.hu