Irány az iratmegsemmisítő - Keller darálhat
Az adatvédelmi biztos elrendelte a közpénzügyi államtitkár birtokába került vadászati naplók és trófeabírálati összesítők megsemmisítését, Péterfalvi Attila ezt pénteken levelében közölte Keller Lászlóval. Az adatvédelmi biztos az iratok megsemmisítését azt követően rendelte el, hogy az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte korábbi állásfoglalását, amelyben a vadásztársaságoktól beszerzett adatok megsemmisítésére hívta fel Keller Lászlót.
Dátum: 2004-06-11 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:15.293332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Álláspontját tudomásul véve elrendelem az Ön által jogellenesen megszerzett vadászati naplók és trófeabírálati összesítők megsemmisítését, tekintettel arra, hogy azok elválaszthatatlan egységet képeznek a bennük szereplő személyes adatokkal - írta Péterfalvi Attila az MTI-hez is eljuttatott levelében. Egyúttal arra kéri Keller Lászlót, hogy a megsemmisítésről szóló jegyzőkönyv hiteles másolatát 30 napon belül juttassa el hivatalába.
Keller László kedden hozta nyilvánosságra az adatvédelmi biztoshoz intézett levelét; ebben a szocialista párti politikus elfogadhatatlannak nevezte az ombudsman eljárását, valamint állásfoglalását, amelyben a vadásztársaságoktól beszerzett adatok megsemmisítésére hívta fel őt.
A Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkára az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében arra kérte az adatvédelmi biztost, vizsgálja felül intézkedéseit; "elfogadhatatlannak találom a Tisztelt Biztos Úr eljárását, valamint állásfoglalását, egyúttal kérem, hogy intézkedéseit felülvizsgálni szíveskedjék".
Péterfalvi Attila annak kiderítésére indított vizsgálatot, törvényt sértett-e Keller László, amikor magyar vadásztársaságoktól adatokat kért be arról: bizonyos közéleti szereplők, illetve politikusok kikkel vadásznak. Az ombudsman az állásfoglalás kiadásakor úgy nyilatkozott: ebben az ügyben megállapította, "nem volt törvényi felhatalmazás arra, hogy ezeket az adatokat kezelhette volna" Keller László.
A nyílt levélben a közpénzügyi államtitkár "meglepőnek" nevezi, hogy a Péterfalvi Attila "levelében foglalt jogi érvelése pontosan megegyezik a (az adatvédelmi biztos állásfoglalását kérő) Fauna Rt. kérelmében foglaltakkal". Keller László szerint az ombudsman "oly módon együttgondolkodik a Fauna Rt.-vel, illetve annak jogi képviselőjével, hogy a kapott jogértelmezést még csak felülvizsgálni sem tartotta szükségesnek". A közpénzügyi államtitkár azt írta, hogy az ombudsman egy olyan paragrafust idézett a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996-os törvényből, "amely nem létezik".
Péterfalvi Attila pénteki válaszlevelében azt írta: "határozottan kell visszautasítanom azon állítását, mely szerint az Önnek írt levelemben olyan jogszabályhelyre hivatkoztam volna, amely nem létezik. A hivatkozott jogszabályhely létezik (...), és a vizsgált ügy szempontjából döntő jelentőségű". Keller László azon véleményére, miszerint korábban megfogalmazott jogi érvelése pontosan megegyezik a Fauna Rt. kérelmében foglaltakkal, Péterfalvi Attila levelében úgy reagált: "nem a gazdasági társasággal, hanem a jogszabályi rendelkezésekkel, valamint azok helyes értelmezésével értek egyet." "Az Országgyűlés által megválasztott adatvédelmi biztosként az Ön adatgyűjtését kifogásoló panaszbeadvány nyomán indított vizsgálat eredményeként csak olyan döntést hozhattam, hogy Önt a jogellenes adatkezelés megszüntetésére szólítsam fel" - írta az ombudsman. Keller László az úgynevezett üvegzsebtörvényt az ügy szempontjából "kardinális jelentőségűnek" minősítette. Ennek kapcsán Péterfalvi Attila felhívta az államtitkár figyelmét, hogy a törvény nem ad konkrét felhatalmazást arra, hogy a közpénzügyi államtitkár a vadászati naplókat, trófeabírálati összesítőket megismerje.
A Legfőbb Ügyészség szóvivője kedden az MTI-nek megerősítette a Magyar Nemzet aznapi információját, hogy az ügyben személyes adatokkal történt visszaélés és hivatali visszaélés miatt nyomoz a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Borbély Zoltán elmondta: az ügyészi szervek múlt hét végén kezdtek vizsgálódni adatbeszerzés, adatkezelés miatt ismeretlen tettes ellen, egy magánszemély feljelentése alapján. Hozzátette: mivel a büntető-eljárási törvény módosításával megszűnt a feljelentés-kiegészítés intézménye, így a "vizsgálat csak nyomozás keretében" folytatható.
A Somogy megyében működő, vadászattal is foglalkozó gazdasági társaság, a Fauna Rt. jogi képviselője, a Perenyei és Társa Ügyvédi Iroda múlt csütörtökön mondta el az MTI-nek, hogy a Fauna Rt. képviseletében feljelentést tett ismeretlen tettes ellen visszaélés személyes adatokkal bűntett elkövetésének gyanúja, illetve többrendbeli adatvédelmi szabálysértés miatt.
MTI - fideszfrakcio.hu