Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sanchez tábornok szabad kezet adott az Abu Graib börtönben

Az iraki amerikai erők legmagasabb rangú tábornoka szabad kezet adott a bagdadi Abu Graib börtön foglárainak a foglyokkal szembeni bánásmód tekintetében a The Washington Post című amerikai lap szombati száma szerint.


Dátum: 2004-06-12 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:19.184828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ricardo Sanchez altábornagy sokat átvett azokból a kegyetlen fogolytartási módszerekből, amelyeket az amerikaiak a guantánamói gyűjtőfogházban alkalmaznak, és lehetővé tette a bagdadi börtönőrök számára is, hogy például alvásmegvonást alkalmazzanak a foglyoknál, éheztessék őket, vagy kitegyék őket szélsőséges hőmérsékleti körülményeknek - jelentette az amerikai lap frissen megszerzett dokumentumok alapján.

A szóban forgó iratokból részletesebben ismerhetők meg azok a kihallgatási módszerek, amelyeket Sanchez 2003 szeptemberében jóváhagyott, és az is megtudható belőlük - most először -, hogy ezeket a módszereket a foglárok októberig úgy alkalmazhatták, hogy ehhez nem kellett senkinek az engedélyét kérni a börtönön kívül. A Sanchez által jóváhagyott módszerek közül 32 volt olyan a lap szerint, amelyet az iraki hadműveleteket irányító, floridai székhelyű amerikai Középső Parancsnokság meg nem nevezett tisztségviselői kifogásoltak. Az altábornagy emiatt októberben letett számos kifogásolt módszerről, és attól kezdve megkövetelte, hogy a börtönparancsnokok a kegyetlen módszerek alkalmazására minden esetben kérjék az ő személyes engedélyét - írta a lap.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek