Németországban egyméteres a szavazólap
Németországban vasárnap reggel nyolc órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, megkezdődött a szövetségi köztársaság történetének hatodik európai parlamenti (EP) választása.
Dátum: 2004-06-13 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:23.926955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németország 82 millió lakossal az Európai Unió legnépesebb országa, 99 képviselőt küldhet a 732 fős Európai Parlamentbe. Az EP-választáson kívül újraválasztják a türingiai tartományi törvényhozást, hat tartományban pedig helyhatósági választásokat is rendeznek.
Németországon kívül vasárnap még 18 országban tartanak európai parlamenti választást, Nagy-Britanniában, Írországban, Hollandiában, Csehországban, Lettországban és Máltán már szavaztak a választópolgárok.
Németországban közel 64 millió választásra jogosultat, köztük körülbelül kétmillió nem német európai polgárt várnak a szavazóhelyiségekbe, de valószínűleg a jogosultaknak kevesebb mint fele tesz majd csak eleget a felhívásnak.
Az országban 24 pártra és más politikai csoportosulásra lehet szavazni, a német szavazócédula közel egy méter hosszú. A "cédulán" feltüntetik minden párt és csoportosulás első tíz képviselőjelöltjének nevét is. A polgárok csak egy szavazatot adhatnak le - valamelyik párt listájára -, s a Niemeyer-rendszer alapján számítják ki, hogy az egy-egy listára leadott szavazatokkal, a 99 fős kontingenst figyelembe véve, ki hány képviselőt küldhet öt évre az Európai Parlamentbe. Csak azok a pártok és csoportosulások jönnek számításba, amelyek elérték az ötszázalékos választási küszöböt.
A szavazóhelyiségeket 18 órakor zárják, prognózisokat és előrejelzéseket az éjszaka közzéteendő előzetes végeredmény előtt nyilvánosságra hoznak.
MTI - fideszfrakcio.hu