Árvízvédelmi készültség a Rábán
Első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el vasárnap reggel 8 órától a Rába szentgotthárdi védvonalán - közölte az MTI-vel a vízügyi igazgatóság ügyelete.
Dátum: 2004-06-13 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:26.581407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utóbbi napok intenzív esőzései miatt a Rába vízállása emelkedett, vasárnap reggel 297 centiméteres vízmagasságot mértünk, ezért elrendeltük az első fokú, vagyis a legalacsonyabb készültséget - mondta Hegyi György, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi- és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese. Hozzátette: a Pinkán szintén árhullám vonul le, ez a folyó Körmendnél találkozik a Rábával, így szavai szerint a délutáni tetőzéskor Körmendnél is szükség lesz árvízvédelmi készültség elrendelésére. Szavai szerint a Rába egyelőre csak az ártereket öntheti el, nagyobb kárral nem fenyeget. Hegyi György elmondta: az előírásoknak megfelelően a folyó mentén figyelőszolgálatot tartanak. Az áradás miatt a Rábán sok hordalék úszik, ami veszélyt jelenthet a vízi túrázókra.
Lendvai Gábor, a Vas megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI tudósítóját arról tájékoztatta, hogy szombaton este három fiatal borult kenujával Rábagyarmat közelében a folyóba. Kiúsztak a vízből, tűzoltók találtak rájuk, kórházba kerültek, de az ijedtségen kívül nem lett bajuk.
MTI - fideszfrakcio.hu