Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint hetven százalékos részvétel Cipruson

Megerősödve kerültek ki a vasárnapi európai parlamenti választásokból azok a ciprusi görög pártok, amelyek az idén tavaszi népszavazáson elutasították a megosztott földközi-tengeri szigetország újraegyesítését.


Dátum: 2004-06-13 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:29.229331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A részvételi arány a hivatalos adatok szerint 70,4 százalékos volt. A szigetországban kötelező a választásokon való részvétel, de a nicosiai kormányzat előzőleg bejelentette, hogy nem sújtja büntetéssel a voksolástól távol maradókat. Ciprusnak ugyan csak a görög része tagja az Európai Uniónak, de az európai parlamenti választásokon való részvételre jelentkezhettek a török országrész lakosai is. A lehetőséggel kevesen éltek: 503 vetette fel magát a választói névjegyzékbe, s ténylegesen csak 97 szavazott.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek