Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Exit-poll: Görögországban is győzedelmeskedett a konzervatív oldal

Jelentős arányú győzelmet aratott Görögországban a konzervatív kormánypárt az európai parlamenti választásokon az első felmérések szerint.


Dátum: 2004-06-13 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:29.809120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazókörből távozó választók kikérdezésén alapuló exit-poll felmérés szerint a Kosztasz Karamanlisz kormányfő vezette Új Demokrácia (ND) a szavazatok 42,5 százalékát szerezte meg, míg az ellenzéki Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) a voksok 35 százalákát kapta meg. Az említett felmérés eredményét a Mega görög magántelevízió ismertette, de hasonló adatokat közöltek más televíziós csatornák is. Amennyiben mindezt a végeredmények is megerősítik, úgy az ND a márciusi parlamenti választások után vasárnap a második jelentős választási győzelmét aratta a PASZOK felett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek