Kampánycsendet sértett az MTV Nap-kelte című műsora
Az Országos Választási Bizottsághoz vasárnap este 6 óráig 16 beadvány érkezett - közölte az Országos Választási Iroda munkatársa az MTI-vel. A sajtószolgálat tájékoztatása szerint a délelőtt beérkezett tíz beadvány közül 18 óráig ötöt tárgyaltak, ezek közül egyben állapítottak meg határozatban kampánycsendsértést: csak a Nap-kelte hágta át a szabályokat.
Dátum: 2004-06-13 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:30.103384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A részben a választáson induló pártok delegáltjaiból álló 13 tagú testülethez 18 óráig újabb 6 beadvány érkezett, ezeket folyamatosan tárgyalják.
Az OVB kampánycsendsértést csak a Nap-kelte című televíziós műsor esetében állapított meg. A testület szerint ugyanis a médium a választási törvényt megsértette azzal, hogy Draskovics Tibor pénzügyminisztert az MSZP választási plakátja előtt szólaltatta meg.
MTI - fideszfrakcio.hu