Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Időközi választás: fölényes győzelmet aratott a Fidesz-MDF jelölt Tiszavasváriban

A Fidesz-MDF közös jelöltje nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Tiszavasvári 1. számú szavazókörében vasárnap az előzetes eredmény szerint - közölte Maginé Csirke Erzsébet, a település jegyzője.


Dátum: 2004-06-13 21:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:31.856058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki pártok által közösen támogatott Császár József 340 voksot kapott, míg Oláh Mihályra (MSZP) 153-an, Póka Ferencre (független) pedig 4-en szavaztak - mondta az önkormányzati hivatalvezető. Közölte: a választásra jogosultak száma 943 volt, közülük 505-en 497 érvényes szavazatot adtak le. Az időközi választást azért tartották, mert a korábban is képviselő Császár Józsefnek bírósági ítélet alapján összeférhetetlenség miatt megszűnt a mandátuma. A helyi politikus az önkormányzat tulajdonában lévő közhasznú társaság alkalmazottja volt, munkáját azonban most vállalkozásba adták, így indulhatott újra képviselőjelöltként és meg is nyerte a választást - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város jegyzője.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek