Politológusok: ellenzéki győzelem
Ellenzéki győzelem született a vasárnapi európai parlamenti választáson Magyarországon - értékelte Török Gábor politológus és Giró-Szász András politikai szakértő a választás előzetes eredményét a HírTV-ben vasárnap este.
Dátum: 2004-06-13 22:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:33.338296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Választási Iroda hivatalos honlapján a szavazatok 99,8 százalékának megszámlálása után nyilvánosságra hozott adatok szerint a leadott voksok 47,41 százalékát a Fidesz, 34,31 százalékát az MSZP, 7,72 százalékát az SZDSZ és 5,33 százalékát az MDF szerezte meg az előzetes adatok szerint. A Fidesz 12, az MSZP 9, az SZDSZ 2, az MDF 1 képviselőt delegálhat az Európai Parlamentbe.
Török Gábor a Hír TV esti műsorában a kis pártokat nevezte a választás nagy győztesének.
Giró-Szász András hangsúlyozta, hogy az eredmények ismeretében a kormányban számítani lehet az erőpozíciók változására. "Az SZDSZ erősebb követelésekkel fog előállni" - mondta.
Török Gábor az érdekességek között említette, hogy a négy parlamenten kívüli párt összesen 5,3 százalék szavazatot szerzett. "Az sem fordult még elő a magyarországi választásokon, hogy a kisebb koalíciós partner növelni tudta választási eredményét " - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu