Szlovákiában volt a legalacsonyabb a részvétel
Valószínű, hogy vasárnap az uniós országok közül Szlovákiában ment el a legkevesebb ember szavazni az európai parlamenti választásokon. Vasárnap este 22.00 órakor bezárt az a közel hatezer szavazóhelyiség, ahol a 4 millió 200 ezer választó az ország 14 Európai Parlamentbe delegálható képviselőkről szavazhatott, azonban rendkívül kevesen éltek ezzel a jogukkal.
Dátum: 2004-06-13 22:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:33.619772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A részvételi arány a jelek szerint 20 százalék körül mozgott. A késő esti urnazárás előtt a választóbizottságok tagjai országszerte egész napos unalomról panaszkodtak, mert a legtöbb szavazóhelyiség kongott az ürességtől. A Magyar Koalíció Pártja három jelöltet indított. Először fordult elő, hogy a másik, kevésbé ismert felvidéki politikai erő, a Magyar Föderalista Párt is jelöltet állított egy országos szavazáson. Az előzetes eredmények hétfő reggel, a véglegesek csak valamikor a délután órákban várhatók - jelezte az országos választási bizottság.
MTI - fideszfrakcio.hu