Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Becsey Zsolt Verespatakért

Becsey Zsolt, aki a Fidesz választási listájának hetedik helyéről került az Európai Parlamentbe, elsőként a verespataki aranybánya ügyében kíván lépéseket tenni.


Dátum: 2004-06-13 23:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:35.420427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korábban diplomataként tevékenykedő Becsey Zsolt vasárnap az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy várhatóan gazdasági ügyekkel foglalkozik majd az EP-ben, de a verespataki bánya, illetve a környezetvédelem ügyét is nagyon fontosnak tartja.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek