Megkezdődött a FAO-csúcs Rómában
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette vette kezdetét hétfőn reggel Rómában Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök és Silvio Berlusconi miniszterelnök köszöntő beszédével az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) világélelmezési csúcstalálkozója.
Dátum: 2002-06-10 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:13.460997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "Világélelmezési csúcstalálkozó - öt év után" címet viselő nemzetközi összejövetel az előző, 1996-ban rendezett hasonló találkozón elhatározott célok megvalósulását tekinti át. Igaz, azóta hat esztendő telt el, de a csúcsot tavaly nyáron tervezték megrendezni. Csakhogy éppen előtte zajlott Genovában a hét legiparosodottabb állam és Oroszország (G8) csúcstalálkozója, amelyen a globalizációellenes csoportok tiltakozása és az utcai incidensek veszélyes precedenst teremtettek, ezért a világszervezet jobbnak látta elhalasztani egy évvel a rendezvényt.
Hat évvel ezelőtt a FAO országai célul tűzték ki, hogy a földgolyó jelenleg 850 millió éhezőjének a számát 2015-re a felére csökkentik. A második csúcstalálkozó összehívása azért vált szükségessé, mert már most látszik, hogy a jelenlegi ütemben haladva tovább az említett "keretszámot" legfeljebb csak 2030-ra lehet teljesíteni. A mostani találkozón megpróbálják számba venni, hol a hiba, s hogy miként lehetne erősíteni a szegény országok felkarolására irányuló nemzetközi szolidaritási tevékenységet.
Jacques Diouf, a FAO főtitkára korántsem tűnt derűlátónak az elmúlt napokban. A szenegáli tisztségviselő többször felrótta a gazdag államoknak, hogy az éhség elleni harc ügyét is önző érdekeiknek, a piac törvényeinek rendelik alá, nincs valódi politikai szándék e világprobléma megszüntetésére. A főtitkár a vasárnap tartott "ellencsúcs", vagyis a nem kormányzati szervek ugyancsak Rómában rendezett kongresszusán nem rejtette véka alá keserűségét.
Mint fogalmazott, az érdektelenséget az is mutatja, hogy a csúcson jelenlévő több mint száz állam- és kormányfő szinte mind a harmadik világból érkezett, a jelenlévő huszonkilenc legfejlettebb ország azonban csak alacsonyabb szintű delegációkkal képviselteti magát. Mindössze két miniszterelnök vesz részt a négynapos csúcs munkájában, az egyik a házigazda Silvio Berlusconi olasz kormányfő, a másik pedig José Maria Aznar spanyol miniszterelnök, aki azonban inkább az Európai Unió soros elnökeként van jelen. A római fórum első napján ott van a résztvevők között Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Romano Prodi, az európai bizottság elnöke is.
A globalizációellenes csoportok szombati tüntetése nem volt különösen népes, az alig több mint negyvenezer résztvevő szinte "elveszett" a Circus Maximus és a Colosseum környékének széles útjain. A hatóságok azonban éppen emiatt tartanak attól, hogy a mozgalom keményebbik szárnya a csúcs idején látványos akcióval akar hallatni magáról. Ötezer rendőr, csendőr, pénzügyőr és civil ruhás biztonsági ember vigyázza a csúcstalálkozó zavartalan lebonyolítását. A FAO székházának körzetét lezárták, csak az engedéllyel rendelkezők juthatnak be.