Őry Csaba a munka világáért
Akárcsak az elmúlt években Magyarországon, európai parlamenti képviselőként is a foglalkoztatási és szociális kérdésekkel foglalkozik majd Őry Csaba, aki a Fidesz EP-listájának tizedik helyén szerzett mandátumot.
Dátum: 2004-06-13 23:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:35.725567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Magyarországnak és az EU-nak szerencsére ugyanaz az érdeke ezen a területen, akár a versenyképesség megerősítése, akár a foglalkoztatás növelése érdekében elhatározott lépéseket nézzük" - mondta Őry Csaba, aki az Orbán-kormányban a foglalkoztatási és munkaügyi tárca politikai államtitkára volt.
A politikus közölte: e téren Magyarország a sereghajtók között van 50,6 százalékos foglalkoztatási arányával.
"Ha ezen nem sikerül kedvező módon változtatni, akkor 15-20 év múlva komoly gondok lesznek" - hangsúlyozta Őry Csaba, aki szerint elsősorban a kis- és közepes vállalkozások, a gazdák támogatása a létfontosságú ennek elkerülése érdekében.
A fideszes képviselő azt is kiemelt feladatnak nevezte, hogy a szociális rendszerek átjárhatóak legyenek, és ne legyenek gátjai a polgárok szabad mozgásának. Mint mondta, az EP-képviselőség nagy kihívást jelent számára, bár már vannak tapasztalatai: az elmúlt időszakban előbb megfigyelőként, májustól teljes jogú EP-képviselőként dolgozott, korábban, az Orbán-kormány idején pedig a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetben képviselte Magyarországot.
Őry Csaba a magyar mellett az angolt és a franciát használja majd munkanyelvként EP-képviselőként Brüsszelben és Strasbourgban.
MTI - fideszfrakcio.hu