Járóka Lívia a magyar cigányság szószólója lesz
Erőteljes hangot kíván biztosítani a magyarországi cigányság számára az Európai Parlamentben Járóka Lívia, aki a Fidesz listájának nyolcadik helyén szerzett mandátumot az Európai Parlamentben.
Dátum: 2004-06-13 23:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:36.335066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azzal bíztak meg, hogy az Európai Unióban felmerülő kérdéseket cigány szemszögből is mutassam meg" - mondta az MTI-nek vasárnap Járóka Lívia szociológus, kulturális antropológus.
Kitért arra, hogy szeretne az Európai Parlament bel- és igazságügyi bizottságában dolgozni, emellett az emberi jogi, valamint a nők jogaival foglalkozó bizottságban is szerepet fog kapni.
Járóka Lívia elmondta: a magyar mellett az angol nyelvet használja majd európai parlamenti munkája során, emellett németül is beszél, és most tanul franciául. A fideszes politikus kislányával és férjével költözik ki Brüsszelbe.
MTI - fideszfrakcio.hu