Glattfelder Béla a gazdák szószólója lesz
Az európai mezőgazdasági támogatások megvédését tartja a legfontosabb feladatának Glattfelder Béla, aki a Fidesz Szabad Európa elnevezésű listájának kilencedik helyéről került az Európai Parlamentbe. A politikus erről vasárnap este nyilatkozott az MTI-nek Budapesten.
Dátum: 2004-06-13 23:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:36.911310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Vannak olyan erők, amelyek az európai mezőgazdasági támogatások csökkentését, bizonyos források megszüntetését szorgalmazzák" - mondta Glattfelder Béla. Hozzátette, a kampányban Magyarországon is voltak olyan vélemények, amelyek a támogatások csökkentését szorgalmazták.
Hangsúlyozta, Magyarország érdeke, hogy a lehető legnagyobb mértékben fennmaradjanak a jelenlegi támogatási lehetőségek, és ezekből minél több forrás jusson a magyar gazdáknak.
Glattfelder Béla örömét fejezte ki, hogy vidéken sokan szavaztak a Fidesz listájára.
Ez annak szól, hogy a Fidesz rendelkezik egyedül európai programmal, amely a mezőgazdaságra is kiterjed - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu