Országszerte nemet mondtak Medgyessyre
Az Európai Parlamentben várhatóan 271 mandátuma lesz a néppárti frakciónak és 203 a szocialistáknak - mondta Orbán Viktor hétfőn a Fidesz frakcióülésén. Orbán Viktor rámutatott: Debrecen 171 körzetéből 170-ben a Fidesz nyert. Áder János az európai választásokkal kapcsolatban emelte ki azokat a választókerületeket, ahol nagyarányú győzelmet aratott a Szövetség.
Dátum: 2004-06-14 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:40.286464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a debreceni eredményeket méltatta, ahol a 171 szavazókörből 170-ben vélekedtek úgy a polgárok, hogy a Szövetség jelöltjeit támogatják az Európai Parlamentbe való delegálásban. A Fidesz elnöke emlékeztetett: az új néppárt Budapesten tartja alakuló ülését július elején, ami hazánk szempontjából nagyon hasznos. Megemlítette azt is, hogy arányosság elvét figyelembe véve hazánknak lesz a legtöbb képviselője az Európa Néppárt frakciójában, szám szerint pedig a hét nagy ország után (Anglia, Németország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Lengyelország) foglaljuk el a hetedik helyet, ami az érdekérvényesítés szempontjából nagyon jó eredmény.
- lehetett olyan érzésünk is a kampány alatt, hogy a szocialisták minden eszközt kipróbáltak rajtunk, minden eszközzel minden irányból érezhettünk támadásokat, de ezek nem működtek - mondta Orbán Viktor. Hozzátette: az emberek a saját helyzetükön mérik le, hogy kire szavaznak, és úgy tűnik Magyarország többsége ma elégedetlen a helyzetével.
fideszfrakcio.hu