Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A történelmi siker felelősséget ró a Fidesz európai képviselőire

Szájer József hétfői naprend előtti felszólalásában a Fidesz megválasztott európai parlamenti képviselőinek felelősségét hangsúlyozta. Mint fogalmazott: az elért több mint 47 százalékos szavazati arány "példanélküli a magyar demokrácia rendszerváltás utáni történetében".


Dátum: 2004-06-14 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:41.186034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József "felemelő érzésnek" nevezte, hogy "a világ legnagyobb államszövetségének, több százmillió polgárával együtt járulhattunk a szavazóurnák elé és szabhattuk meg az újraegyesített Európa parlamentjének irányát".

A politikus a Fidesz európai és magyar parlamenti képviselőinek nevében köszönetet mondott mindazoknak a magyar polgároknak, akik részt vettek a választásokon. "Őrájuk nem mint a háborús propagandával jobb meggyőződésüktől eltéríthető tömegre, hanem mint szabad választójogukat gyakorló öntudatos európai polgárokra tekintünk" - tette hozzá.

Szájer József közlése szerint a Fidesz azoknak a kárpátaljai, partiumi, erdélyi, csángóföldi, és délvidéki magyarok érdekeit is képviselni kívánja, "akik azért nem szavaztak, mert erre még nem volt lehetőségük".

Az Európai Parlamentbe bekerülő felvidéki magyar képviselőkkel ugyanakkor már most szorosan együttműködünk a közös magyar nemzet ügyeiben - mondta.

Szájer józsef szólt arról is, hogy Járóka Lívia a 732 tagú Európai Parlament egyetlen cigányképviselője a Fidesz listáján került be a közös európai testületbe.

A Fidesz megválasztott európai parlamenti képviselője a Lungo Drom politikusa feladatának nevezte a hazai cigányság és a 10 millió európai roma érdekképviseletét.

A Fidesz uniós vállalásait hangsúlyozva kitért arra is, "küzdeni fogunk azért, hogy az unió hétéves költségvetéséből minél nagyobb rész jusson Magyarországnak". A Fidesz küzdeni fog "a magyarok unión belüli szabad mozgásáért", "a munkavállalásukat még akadályozó korlátok mielőbbi felszámolásáért", "a magyar kisebbségek jogaiért és autonómiájukért", "az Európát összetartó keresztény gyökerek alkotmányban való rögzítésért" és azért, hogy "ideje korán megszűnjön a magyar gazdákat még sújtó diszkrimináció" - jelentette ki.

Szájer József a Fidesz európai parlamenti képviselőinek felelősségét hangsúlyozva kifejtette, hogy "az elért több mint 47 százalékos szavazati arány példanélküli a magyar demokrácia rendszerváltás utáni történetében".

A politikus a Fidesz Csak együtt sikerülhet címet viselő Európa-programja alapján együttműködést ajánlott valamennyi párt Európai Parlamentbe bejutott képviselőinek.

A Fidesz integrációs kabinetjének vezetője arra kérte, hogy az unió tanácsában képviselettel rendelkező magyar kormányt, hogy "segítse és támogassa a magyar képviselőket". Ezzel összefüggésben emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány és államigazgatás ez idáig még nem igazán volt képes felvenni az unió döntéshozatalának ütemét". Közös tapasztalat ugyanis, "hogy ezért esett el Magyarország az unió parlamentjében több, a megfigyelők által közösen kiharcolt támogatástól és fejlesztéstől" - mutatott rá Szájer József.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek