Az emberek Medgyessy választási ígéreteit kérik számon
A választópolgárok azt kérik Medgyessy Péter miniszterelnöktől, hogy a következő két esztendőben hajtsa végre választási programját és teljesítse azokat a választási ígéreteket, amelyekre két évvel ezelőtt bizalmat kapott és kormányt alakíthatott - mondta Áder János frakcióvezető hétfői napirend előtti felszólalásában.
Dátum: 2004-06-14 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:41.793159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tegnapi szavazás eredménye legyen egyúttal egy kérés is a választópolgárok részéről, amit halljon meg a miniszterelnök, reagált Áder János frakcióvezető Medgyessy Péter értékelésére miszerint a tegnapi szavazás eredménye a kormány számára biztatás, ösztönzés.
- A választópolgárok nemcsak azok, akik aláírták a Fidesz Nemzeti Petícióját, hanem azok is, akik a tegnap a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség listájára voksoltak - közel másfél millió emberről van szó -,akik nem kérnek öntől többet, mint amit a választási programjában megígért - jelentette ki a politikus.
Áder János emlékeztetett Medgyessy Péter azon választási ígéretére, miszerint az otthonteremtési támogatásokat bővíteni fogja. Kérte, hogy hallja meg másfél millió ember kérését, akik közül nagyon sokan vannak, akik szeretnék, ha ez az ígéret teljesülne. Szeretnék, ha azok a lehetőségek, amelyek megvoltak a Széchenyi Terv keretében bővülnének, ahogyan azt a miniszterelnök másfél évvel ezelőtt ígérte.
Medgyessy Péternek az új munkahelyek teremtésének fontosságáról tett kijelentésével kapcsolatban Áder János elmondta: egyetért a felvetéssel, annál is inkább mivel a szocialisták választási ígéretében 400 ezer új munkahely megteremtése szerepelt, de legalább ennyire fontos a meglévő munkahelyek védelme, tette hozzá.
A politikus felhívta a miniszterelnök figyelmét: arra kérik másfél millióan és azok is, akik nem mentek el szavazni, de valószínűleg az ő fejükben is megfogalmazódott, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a magyar gazdák versenyképessége megmaradjon az Európai Unióban. A választási programjukban a szocialisták nemcsak hogy ígéretet tettek erre, hanem egy politikai nyilatkozatot is elfogadtak a 2002. szeptember 19-i a négypárti megállapodáskor. Aláírták a megállapodást, amelyben szerepel, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar gazdák, a kis- és középvállalkozások versenyfeltételeit javítsa.
Még mindig nem késő erőfeszítéseket tenni, hogy a családi gazdaságok versenyképesek maradjanak, és ne váljanak munkanélkülivé - hívta fel a figyelmet Áder János.
A gázár emelése az inflációt ne haladja meg - tolmácsolta az emberek kérését a politikus. Áder János kijelentette: a dámai módon emelkedő gáz- és villanyárakat a kormány szorítsa kordába, hiszen sokszor volt már szó a parlamentben arról mit ígértek a szocialisták a választási kampányban. A legutóbbi KSH-adatok szerint egy esztendő alatt a villanyáram ára 22 százalékkal, a gáz ára 19 százalékkal emelkedett, ami a mostani 7 százalékosnál magasabbra becsült inflációt is háromszorosan haladja meg. Ez a tendencia nem folytatható - jelentette ki a frakcióvezető. Áder János arra kérte Medgyessy Pétert, hogy ezen is változtasson.
Ugyanez igaz a gyógyszerek árára is, nem tudni milyen megállapodást köt a kormány a gyógyszergyártókkal - emlékeztetett a frakcióvezető.
- Ha már egyszer sikerült egy olyan megállapodást kötni, amely a beteg emberek számára biztosította, hogy csak az infláció alatt emelkedhessen a gyógyszerek ára, akkor ezt a megállapodást mégis jó lenne még egyszer tető alá hozni, vagy ennél jobbat kötni - fogalmazott a politikus.
fideszfrakcio.hu