Az MSZP dolgozik: megállíthatatlanul emelkedik a hiány?
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint az EU-csatlakozás előtti vállalati készletfeltöltés az egyik fő oka a vártnál 100 millió euróval nagyobb áprilisi folyó hiánynak, ami egyes nézetek szerint egyszeri kiugrás, más vélemény szerint viszont a kormány állításával ellentétben megállíthatatlanul emelkedik a deficit.
Dátum: 2004-06-14 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:42.092699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Michal Dybula, a BNP Paribas feltörekvő piaci stratégája az 1,07 milliárd eurós áprilisi hiány hétfői ismertetése után MTI-nek azt mondta: egyszeri megugrásnak tekinti az adatot, aminek magyarázata az, hogy - amint a múlt héten közzétett áprilisi kereskedelmi mérlegadatokból is látszik - sok vállalat az EU-csatlakozás előtt jelentős értékű importot hozott előre. Dybula szerint ugyanez a jelenség volt megfigyelhető Csehországban is áprilisban.
Az erősödő külső és a gyengülő belső kereslet továbbra is a külső egyensúlytalanságok mérséklődését valószínűsíti - mondta. A szolgáltatások erős deficitje miatt azonban így is - a nem rezidens befektetők eredmény-visszaforgatásával számoló új metodika alapján - a GDP érték 7,5-8 százalékára valószínűsítette az egész éves folyó hiányt.
Az elemző szerint valószínűleg nem használ a befektetői hangulatnak az a kilátás, hogy "miután a kormány gyakorlatilag vereséget szenvedett" az európai parlamenti választásokon, jó eséllyel "valamelyest halványulni fog" a koalíció reformelkötelezettsége, és ennek következtében az idén esetleg "nem fogunk túl jó költségvetési számokat látni".
Dybula szerint mindazonáltal az áprilisi folyómérlegadat még a vártnál rosszabb, múlt héten közzétett májusi inflációs adatokkal együtt sem fogja megállítani a jegybank kamatcsökkentési kurzusát.
Adam Slater: az adatok ellent mondanak a kormánynak
Adam Slater, a Crédit Agricole Indosuez befektetési csoport londoni irodájának európai feltörekvő piaci stratégája kiemelte, hogy az áprilisi hiány a kereskedelmi adatok után felemelt piaci konszenzust is meghaladta.
Slater szerint a magas olajár mellett az EU-csatlakozás előtti (vállalati) készletfeltöltés is meglátszik az áprilisi folyómérleg-hiányban. Hozzátette ugyanakkor, hogy a mérlegben mutatkozó folyamat az, ami igazán aggasztó, és májusra sem túl jók a kilátások, főleg a tovább emelkedő olajárak miatt.
Slater szerint "a kormány továbbra is azt mondogatja nekünk, hogy a külső egyensúlyi helyzet javul, az adatok azonban ennek az ellenkezőjét mutatják". A négyhavi deficit 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, ami "igen nagy romlás". Ha a második félévben nem érkeznek sokkal jobb adatok, igen jó esély van arra, hogy az egész éves hiány nominálisan és GDP-arányosan is meghaladja a tavalyit, ami "igen kiábrándító fejlemény lenne" - mondta a CAI londoni térségi elemzője.
Arra a kérdésre, hogy a rossz áprilisi folyómérleg-adat és a vártnál szintén rosszabb májusi infláció együtt megállíthatja-e a jegybanki kamatcsökkentési kurzust, Slater azt mondta: azt nem hiszi, hogy teljesen leállítja, de mindenképpen le fogja lassítani. A ház egyelőre fenntartja, hogy az idén további mérsékelt kamatcsökkentések várhatók, de a következő egy-két hónapra a további csökkentés esélyei meglehetősen csekélyek - mondta Slater.
Arra a kérdésre, hogy az európai parlamenti választások eredménye alááshatja-e a kormány készségét a további költségvetési kiigazításra, Slater azt mondta: az eredmény nyilvánvalóan behatárolja a kormány lehetőségeit. Az elemző szerint a piac egyes szegmenseiben az a meggyőződés élt, hogy a választás után második költségvetési csomag következik, a kormány számára csalódást keltő európai parlamenti választási eredmények - és a közelgő parlamenti választások - miatt azonban most már nehéz olyan komolyabb kiigazító csomagot életbe léptetni, amely a választók további elidegenítésének kockázatával járhat.
Nő az árfolyamkockázat
Dwyfor Evans, a Bank of America londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokért felelős alelnöke hétfőn az MTI-nek azt mondta: a kereskedelmi mérlegből már látszott, hogy rossz adatra kell készülni, de a jelek szerint portfoliótőke-kiáramlás is megindult az országból, vagyis az általános folyómérleg-összkép is igen gyenge. Evans szerint az áprilisi volt az eddig feljegyzett legnagyobb havi hiánynövekedés. Az egyetlen jó jel az lehet, ha az erős import a jövendő exportra készülő vállalati készletfeltöltést jelzi - mondta az elemző.
Az európai parlamenti választások eredménye a BoA szakértője szerint egyelőre "kis mértékben negatív" piaci hatást gyakorolhat a forintra, mert a költségvetési takarékossági tervek újragondolására késztetheti a pénzügyminisztériumot.
Evans szerint a valutakockázat - együtt az igen rossz folyómérleg-számokkal - egy időre befagyasztja a jegybank kamatcsökkentéseit, mert az MNB a forintot csak az euróhoz képesti magas hozamokkal "tudja megmenteni".
Jelenleg jó eséllyel a hozamkülönbség az a fő ok, amiért a befektetők még forintban tartják a pénzüket - tette hozzá.
A Bank of America havonta kiadott feltörekvő piaci valutakockázati előrejelző modelljének - még az EP-választások előtt - összeállított legújabb sorrendjében továbbra is a forint szerepel az árfolyamkilengések szempontjából legkockázatosabb feltörekvő térségi valutaként.
A kockázatokat a hirtelen árfolyamváltozások veszélye alapján súlyozó listán 5-től 20 pontig terjed a kockázati mutató. Magyarország árfolyamkockázati megítélése az előző havihoz képest több mint fél ponttal emelkedve - a vizsgált feltörekvő piaci valuták közül egyedüliként - a 14 pontos szint, vagyis a közepes kockázati sáv felső határa - fölé került, ahol a BoA előrejelzési modellje szerint "megugrik" a valószínűsége a nagy kilengéseknek.
MTI - fideszfrakcio.hu