Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-tagok és tagjelöltek parlamenti elnökeinek konferenciája

Vasárnap véget ért Madridban az EU-tag és -tagjelölt országok nemzeti parlamentjei képviselőinek részvételével tartott kétnapos konferencia, amelyen magyar delegáció is részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vezetésével.


Dátum: 2002-06-10 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:14.369499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanácskozáson azt vitatták meg, hogy milyen szerepük van és lesz a nemzeti parlamenteknek az EU-ban és az Európai Parlament működésében.

A konferencián elnöklő Luisa Fernandez Rudi hangsúlyozta: az EU megfelelő intézményi keretet biztosít ahhoz, hogy a nemzeti parlamentek beleszóljanak a közös törvénykezés kialakításába. Javasolta, hogy dolgozzanak ki egy mindenki számára ajánlott eljárási és viselkedési kódexet, amely biztosítja a nemzeti parlamenteknek a lehetőséget kormányaik tevékenységének hatékony ellenőrzésére.

Esperanza Aguirre, a spanyol szenátus elnöke kijelentette, hogy az európai integráció olyan eszköz, amelynek segítségével elmélyíthetőek a legalapvetőbb európai értékek: a szabadság, az emberi jogok és a demokrácia.

A konferencia résztvevői hangsúlyozták: fontos, hogy a nemzeti parlamentek aktívan részt vegyenek az EU jövőjére és működésére vonatkozó döntések meghozatalában. Ennek érdekében maximálisan átláthatóvá kell tenni az európai intézmények működését.

A konferencia résztvevőinek többsége amellett foglalt állást, hogy váljon intenzívebbé a kapcsolat a nemzeti parlamentek között, illetve ezeknek az Európai Parlamenttel való együttműködése. A felszólalók ugyanakkor elismerték, hogy nehézségekbe ütközik a nemzeti parlamentek közötti állandó konzultáció.

Kapcsolódó elemek