Elkapták Pakisztán legveszélyesebb terroristáját
Kézre kerítették Pakisztán egyik legnagyobb erőkkel körözött iszlám terroristáját - egy nappal azután, hogy a pakisztáni biztonsági erők őrizetbe vettek tíz feltételezett al-Kaida-tagot.
Dátum: 2004-06-14 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:46.649642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dzsaved Zia vezérőrnagy, a dél-pakisztáni Szindh tartomány hegyivadász félkatonai szervezetének vezetője közölte, hogy Daúd Badini, a Laskar-i-Dzsangvi betiltott szunnita szélsőséges csoport főnöke akadt fenn a biztonsági erők hálóján. Vasárnap vették őrizetbe karacsi otthonában. Badiniről úgy tudni, hogy a háttérből ő irányította - mindenekelőtt a nyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományban - azokat a véres merényleteket a kisebbségben élő síiták ellen, amelyek az utóbbi években 99 emberéletet követeltek. Így például őt teszik felelőssé azért az orvtámadásért, amelyet Kvetta város közelében követtek el egy rendőrségi busz ellen 2003 júniusában, és amelyben életét vesztette 12 rendőr. Hasonlóképpen őt kárhoztatják azért a szintén Kvettában, egy hónappal később elkövetett öngyilkos merényletért, amely egy síita imaház ellen irányult, és amelyben 41 hívő szörnyethalt. 2004 márciusában öngyilkos merényletet követtek el egy vallási menetben részt vevők ellen, és ebben 46 ember halt meg - mondta Zia vezérőrnagy. Azzal a merénylettel kapcsolatban, amelyet Ahszán Szálim Haját karacsi katonai parancsnok ellen követtek el csütörtökön Karacsiban, és amelyben a tábornok sértetlen maradt, de meghalt 11 ember, 13 pedig megsérült, Mahdum Szajed Fejszál Hajat belügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy őrizetbe vették az al-Kaida terrorhálózat tíz feltételezett tagját. Mindannyian üzbégek, és az al-Kaida tagszervezetének tartott Dzsundullah (Isten fegyveres ereje) terrorszervezet tagjai. Köztük van Maszrab Arocsi, az al-Kaida volt harmadik számú vezetőjének, Hálid Sejk Mohamednek az unokaöccse is. (Hálid Sejk Mohamedet tavaly áprilisban már elfogták a pakisztáni főváros térségében.) A most őrizetbe vettek közül ketten a vezetőséghez tartoznak, és bevallották, hogy Karacsiban és az ország más vidékein részt vettek merényletek elkövetésében. Ezek között megemlítették az amerikai konzulátust, egy luxusszállodát, és a karacsi pakisztáni-amerikai kulturális központot.
MTI - fideszfrakcio.hu