Keller beépített emberei
A Fővárosi Bíróságon tanúmeghallgatásokkal folytatódott Nemescsói András, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főosztályvezető-helyettesének Keller László közpénzügyi államtitkár ellen indított pere. A PSZÁF egykori munkatársa azért kezdeményezett jogi eljárást a szocialista politikus ellen, mert Keller László több lapban is azt állította, hogy Nemescsói információkat szivárogtat ki a K&H ügyről.
Dátum: 2004-06-14 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:47.627804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nemescsói András, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének volt főosztályvezető-helyettese minden alapot nélkülöző állításnak nevezte a Keller László kijelentéseit. A felperes azt kifogásolja, hogy a politikus azt nyilatkozta az egyik napilapnak, miszerint ő Martonyi János rokonaként kulcsszerepet játszott volna a K&H ügy információinak kiszivárogtatásában.
Keller László ahogyan eddig mindig tette, most is távol maradt a tárgyalástól, és ügyvédje képviselte őt. A közpénzügyi államtitkár kérésére a bíróság meghallgatta Szász Károlyt a pénzügyi felügyelet egykori vezetőjét is. A PSZÁF volt elnökének arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy Nemescsói milyen szerepet játszott, és hogy került a pénzügyi felügyelethez. Szász Károly, aki nem járult hozzá, hogy felvétel készüljön róla, azt mondta, hogy Keller László épített be informátorokat a PSZÁF-hoz, a felügyeletnél addig minden rendben ment, amíg a politika nem szólt bele az ottani munkába. Hozzátette, belső vizsgálat sem derített fényt arra, hogy valaki a PSZÁF-tól információt szivárogtatott volna ki a brókerügyről.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu