Hadbíróság elé állítanak négy brit katonát fogolykínzás miatt
Hadbíróság elé állítanak négy brit katonát iraki foglyokkal szembeni súlyos visszaélések miatt - közölte hétfőn az angol-walesi főügyész.
Dátum: 2004-06-14 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:47.951009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lord Goldsmith a Lordok Házának küldött átiratában arról értesítette a londoni törvényhozás felső kamaráját, hogy a négy katona esetében felhozott vádpontok között testi sértés, valamint "szeméremsértő erőszak" szerepel. Ez utóbbi alapját az képezi, hogy a gyanúsítottak a bizonyítékok szerint "egymás közötti szexuális kapcsolatra" kényszerítettek őrizeteseket.
A főügyész átirata nem részletezi, hogy ez homoszexuális kapcsolatra kényszerítést jelentett-e, sem azt, hogy a vádpontokban szereplő cselekményeket a brit katonák pontosan mikor és milyen körülmények között követték el. Lord Goldmsith szerint ugyanakkor a vádat "fotókra épülő bizonyítékok" támasztják alá.
Néhány hete menesztették a Daily Mirror című brit bulvárlap főszerkesztőjét, miután egyértelműen hamisnak bizonyultak azok az először igen nagy belpolitikai botrányt kavaró, a lap május 1-jei számában közölt fotók, amelyeken az újság akkori állítása szerint brit katonák láthatók egy iraki őrizetes súlyos bántalmazása közepette. Azokat a fotókat azonban, amelyekre Lord Goldsmith utalt hétfői átiratában, a brit közvélemény még nem látta.
A brit királyi katonai rendészet összesen 30 olyan esetben vizsgálódik, amelyben brit katonák a hatósági gyanú szerint iraki polgári személyeket kínoztak, illetve öltek meg. A londoni felsőbíróságon nemrégiben megölt iraki civilek hozzátartozói indítottak próbapert a brit védelmi minisztérium ellen kártérítésért.
MTI - fideszfrakcio.hu