Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest a legdrágább

Budapest a legdrágább város az új EU-tagállamokban - legalábbis erre az eredményre jut a külföldi munkavállalók megélhetési költségeit tükröző legfrissebb elemzésében a Mercer tanácsadó cég.


Dátum: 2004-06-15 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:50.040724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budapesten tavaly tovább drágult az élet az itt dolgozó külföldiek számára: a magyar főváros a 37.-ről a 34. helyre lépett előre a Mercer listáján, és ezzel - a tavalyi éllovas, Riga jelentős viszszaesésének köszönhetően - immár az új EU-tagállamok legdrágább városa címével büszkélkedhet. A változás mértéke ugyan jócskán elmarad az egy évvel korábban tapasztalttól (akkor a 75.-ről lépett előre a 37. helyre).

Jelentős változások az idei táblán is szép számmal akadnak. Riga például jó húsz hellyel került hátrébb, München és Frankfurt pedig ugyanennyit lépett felfelé. Ez is jelzi, hogy a Mercer elemzése - amely New York árszintjéhez méri a világ 144 nagyvárosát - nagyon érzékenyen tükrözi az árfolyammozgásokat.

A külföldi vállalatok általában nem panaszkodnak a budapesti megélhetési költségekre, már csak azért sem, mert a vezető pozíciókat is egyre inkább hazai szakemberekkel töltik fel. A tanácsadó cég összehasonlítása mintegy 200 termék és szolgáltatás árain alapul, amelyek a lakhatástól az élelmiszereken, fogyasztási cikkeken keresztül a közlekedést és a szórakozást is magukba foglalják. Az adatok elsősorban a multinacionális vállalatokat, illetve a kormányokat segítik abban, hogy meghatározzák a külföldön dolgozó alkalmazottaiknak fizetendő kompenzáció mértékét.

Világszinten továbbra is Tokió a legdrágább város, míg Európában őrségváltás történt: a font dollárral szembeni erősödése miatt 2004-ben London viszi el a pálmát, míg tavaly Genf némileg előrébb állt a listán. Továbbra is kiemelkedően költséges az élet Moszkvában, de Szentpétervár és Peking is megelőzi New Yorkot. Összesen négy ázsiai metropolis foglal helyet a legfrissebb Mercer-lista tízes élmezőnyében. A globális lista sereghajtói a latin-amerikai térségből kerülnek ki: Montevideóban, Buenos Airesben vagy Bogotában a bukarestinél is jóval kevesebb pénzből kijönnek a külföldiek. Ebben persze nagy szerepe van az argentin valuta 2002-es összeomlásának, amely máig érezteti hatását.

Forrás: Világgazdaság

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek