Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Városavatóra készülnek Lábatlanon

Városavató ünnepségre készülnek Lábatlanon, a köztársasági elnök ugyanis a Komárom-Esztergom megyei nagyközségnek nemrégiben városi címet adományozott július 1-i hatállyal - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.


Dátum: 2004-06-15 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:50.632170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Lábatlanon, mint a megye második legnépesebb, csaknem 5600 lakosú községében a fejlődés alapvető feltételeit már a kilencvenes években sikerült kialakítani, melynek következtében az infrastrukturális ellátottság teljes - közölte Török István.

Hozzátette: Lábatlan gyarapodását az tette lehetővé, hogy mindig is a térség egyik foglalkoztatási központja volt.

- Az ismert papír-, cement- és vasbetongyár mellett számos kisebb-nagyobb, de sikeres vállalkozásnak is településünkön van a székhelye - mondta a polgármester.

Kitért arra, hogy az önkormányzat kiemelt figyelmet fordított és fordít az állampolgárok minél magasabb szintű ellátására. E törekvés jegyében avattak fel 2000-ben egy új, korszerű egészségházat, amely kistérségi szerepet betöltve másik három, szomszédos település lakosait is ellátja.

Megemlítette: a lakásgondok enyhítésére épülőfélben van egy 18 lakásos társasház és 7 szociális bérlakás. A fiatalok megtartása érdekében építési telkeket alakítanak ki. A településmag biztonságos elérhetősége érdekében, a 10. számú főúttal párhuzamosan új bekötőút kiépítését tervezik.

Az 1903-ban épült Arany János Általános Iskola mára "kinőtte" a tornatermét, ezért a tanintézet rekonstrukciójával párhuzamosan építünk egy 40x20 méteres sportcsarnokot. Tervezzük továbbá egy 20x8 méteres tanuszoda megvalósítását is - részletezte a terveket a település első embere.

Szólt arról is, hogy a tavaly felújított egykori Gerenday-kúria azóta közösségi házként szolgál, s a mellette lévő, ugyancsak rendbe tett arborétum egyre több látogatót vonz, szabadtéri színpada pedig számos térségi rendezvénynek ad otthont.

Lábatlan és a vele 1950-ben egyesített Piszke területe az újkőkorszaktól kezdve lakott hely. Lábatlan első okleveles említése 1267-ból, piszkéé 1300-ból származik.

Az 544 méter magas Nagy-Pisznice vörös márványa a szomszédos Süttő fehér- és vörös márványával virágoztatta fel egykor a környéken a kőfaragó mesterséget.

Az 1868-ban alapított cementgyárban a Berzsek-hegyi márgabánya ásványi kincsére alapozva kezdődött el Lábatlanon a magyarországi portlandcement-gyártás, és erre alapozva vált a település a XX. századi hazai építőanyag-ipar egyik fellegvárává.

Lábatlan Komárom-Esztergom megye tizedik városa lesz, Esztergom, Tata, Komárom, Tatabánya, Oroszlány, Dorog, Kisbér, Nyergesújfalu és Bábolna után.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek