Musarraf: még nem szűnt meg a háborús veszély
Pervez Musarraf pakisztáni elnök szerint még nem szűnt meg a háborús veszély India és Pakisztán között, noha Újdelhi a hét végén azt jelezte , hogy valamelyest enyhült köztük a feszültség.
Dátum: 2002-06-10 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:15.033419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amíg nagyszabású csapatösszevonások vannak a közös határ ésa Kasmírt kettéosztó ellenőrzési vonal mentén, addig a pakisztáni államfő szerint fennáll a háború kitörésének kockázata. (A december óta háborús feszültségben élő két atomhatalom közel egymillió katonát vont össze a közös határ és a kasmíri ellenőrzési vonal mentén.)
Az állami kézben levő APP hírügynökség idézte a pakisztáni elnök szavait, amelyek közvetlenül az előtt hangzottak el, hogy Musarraf háromnapos látogatásra indult az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába. A tábornok-elnök ebben a nyilatkozatban azt is jelezte: párbeszédre való hajlandóságot vár Indiától, készséget a Kasmírral kapcsolatos viták tárgyalásos rendezésére.
India kormánya a hét végén jelezte, hogy megítélése szerint Pakisztán "jó úton indult el", amikor megígérte Richard Armitage amerikai közvetítőnek: gátat vet a muzulmán szélsőségesek kasmíri ellenőrző vonalon való átszivárgásának. Ez volt az utóbbi időben India legfőbb követelése fő ellenlábasával, Pakisztánnal szemben, amellyel már három háborút vívott a függetlenné válás (1947) óta, kettőt ezek közül a vitatott hovatartozású Kasmírért.
Most is a himalájai területtel kapcsolatos viszály vezetett háborús veszély kialakulására. Különösen akkor mérgesedett el a helyzet, amikor a múlt decemberben fegyveres támadás érte az indiai parlament épületét Újdelhiben, és India Pakisztán által támogatott muzulmán szélsőségeseket gyanúsított a merénylettel.