Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb robbantás a Gázai övezetben

Felrobbant kedden egy autóban elhelyezett pokolgép a Gázai övezetben levő Necarim zsidó telep közelében. Izraeliek sérüléséről nem érkezett jelentés.


Dátum: 2004-06-15 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:53.008186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A településre vezető úton, amely le van zárva a palesztin gépjárművek elől, őrszolgálatot teljesítő izraeli katonák tüzet nyitottak a gyanús gépkocsira, s a robbanóanyaggal megrakott járműben azonnal bekövetkezett a detonáció. Izraeli katonai források beszámolója szerint a jármű vezetője életét vesztette. A palesztin biztonsági szolgálat viszont azt közölte, hogy a gépkocsi vezetője, aki minden jel szerint öngyilkos merényletet akart végrehajtani a telep ellen, kiugrott az autóból, amikor észlelte, hogy az utat őrző izraeli katonák lőni készülnek a járműre, s még a robbanás előtt sikerült elmenekülnie a helyszínről. E verzió szerint a palesztin hatóságok őrizetbe vették az illetőt. Radikális palesztinok páncéltörő rakétával megtámadtak kedden Rafah közelében, az egyiptomi határ mellett egy járőrszolgálatot teljesítő izraeli katonai gépjárművet, de a járműben ülő két izraeli katona csak könnyebb sérüléseket szenvedett - közölte az izraeli hadsereg szóvivője. Több palesztin csoport szokott merényleteket végrehajtani izraeli katonák és zsidó telepesek ellen a Gázai övezetben. Egyelőre egyik sem jelentkezett a mostani merényletek végrehajtójaként vagy szervezőjeként.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek