Olajvezetéket robbantottak Irakban
Teljesen megbénult Irak olajexportja az Arab-öböl két kőolajterminálján keresztül azután, hogy szabotőrök kedden két helyen is felrobbantották az ország déli részén futó olajvezetéket - közölte a bászrai kőolajterminál igazgatója.
Dátum: 2004-06-15 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:56.376388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A robbantásról az iraki olajipari miniszter és a dél-iraki olajtársaság is beszámolt. A miniszter szerint a Bászrában történt robbantás indítéka szabotázs lehet. Az olajtársaság Szaddám Husszein megbuktatott iraki elnök szimpatizánsait és az al-Kaida terrorszervezetet sejti a cselekmény mögött. A koalíciós erők illetékesei már korábban is hangot adtak azon félelmeiknek, hogy a június 30-i hatalomátadás ellenzői infrastrukturális létesítményeket vesznek majd célba támadásaikkal, hogy tovább szítsák az amerikai megszállók elleni ellenszenvet és aláaknázzák az új rendszert. Irak a déli olajvidékről naponta 1,65 millió hordó kőolajt exportál, további 200 000 hordót pedig Észak-Irakból. A legutóbbi, májusban történt olajvezeték-robbantás következtében Irak 1,1 millió hordóra kényszerült csökkenteni a napi exportot.
MTI - fideszfrakcio.hu