Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csabainé csalássorozatai dokumentálva?

"A mi Jutkánk" címmel dokumentumokkal igazolt tényfeltáró könyv jelenik meg a napokban Csabai Lászlóné és grémiuma állítólagos, nagy értékű csalás- és okirathamisítás-sorozatáról. A lakásügyi kormánymegbízott a könyv szerzőjét perrel fenyegette meg, ha nyilvánosságra hozza Nyíregyháza szocialista-liberális vezetésének viselt dolgait.


Dátum: 2004-06-15 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:57.555514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pesti Tibor könyve 1999-től napjainkig dokumentumokkal követi Csabai Lászlóné nyíregyházi polgármester és közvetlen beosztottai állítólagos csalás- és okirathamisítás-sorozatát.

Egy-két kiragadott példa a könyvből: 2000-ben az önkormányzat 25 millió forintos induló licit összegért akart értékesíteni egy Dózsa György úti kocsmát, amit végül is 20 millió forintért úgy adott el egy hozzá közel álló vállalkozónak, hogy volt olyan érvényes ajánlat, amely egyébként megfelelt a kikiáltási árnak. A közvagyont érő kár 5 millió 200 ezer forint volt.

Pesti Tibor dokumentumai szerint Csabainé úgy adta el a város leghíresebb hoteljét, a Krúdy szállodát 27 millió forintért egy budapesti vállalkozónak, hogy két évvel később - a konyhai és a szobai berendezéseitől teljesen megfosztott hotelt - visszavásárolta az üzletembertől 150 millióért.

A szerző állítása szerint 600 millió forintos csalás és okirat-hamisítás történt a Nyírség-Spartacus Labdarúgó Kft. és a Nyíregyházi Sport-Utánpótlás és Létesítmény Igazgatóságnál is. Az utóbbi egyesület szervezeti és működési szabályzat nélkül, 115 millió forintos évi támogatás mellett, 95%-ban személyi juttatásokra, illetve 135%-os dologi kiadásokra fordította a pénzt. A dokumentumok szerint az igazgatóság a városi közgyűlés tájékoztatása nélkül használta fel a többletbevételeket is. A futballklub vezetősége 2,7 millió forintért doppingszereket vásárolt, amiért ténylegesen alig 1 millió 900 ezer forintot fizetett. A szállítmányt azonban megérkezése után papíron 400 ezer forintért leselejtezték. Végh Béla, az MSZP városi elnöke a könyvben azt állítja, hogy Csabai Lászlóné polgármester, szocialista parlamenti képviselő a Spartacustól rendszeresen kap fizetést és haszon utáni juttatást.

hirtv.net - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek