Politikai okból menesztették az oktatási ombudsmant
Pokorni Zoltán szerint az MSZP-SZDSZ kabinet láthatóan nem akarja tisztázni, miként fordulhatott elő, hogy a szabad demokrata oktatási miniszter az oktatási ombudsman felmentésével kicsinyes elégtételt vett a kampány során SZDSZ-es ügyvivőként elszenvedett sérelmeiért.
Dátum: 2002-06-10 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:15.671754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján Aáry-Tamás Lajos felmentése kapcsán sérelmezte, hogy nem hívták össze az ügyben az oktatási bizottságot, holott azt házszabályszerűen többen is kezdeményezték.
Pokorni Zoltán úgy véli, hogy Magyar Bálint oktatási miniszter többször is leszerepelt jó modorból. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a tárcavezető nem személyesen az érintettnek, hanem a rádió Déli Krónika című műsorában jelentette be az ombudsman menesztését.
Pokorni Zoltán megítélése szerint Magyar Bálintnak az a legnagyobb gondja Aáry-Tamás Lajossal, hogy "az ombudsman nem rezonált a kampány során az ő nyilatkozataival".
Révész Máriusz, az oktatási bizottság fideszes alelnöke a sajtótájékoztatón kifejtette: az oktatási miniszter az ombudsman felmentésének indoklásában olyan eljárást kér rajta számon, ami törvénytelen.
Magyar Bálint azt kifogásolta, hogy az oktatási ombudsman a két választási forduló között nem vizsgálódott az iskolákban zajló politikai tevékenység ügyében. Révész Máriusz rámutatott: az Aáry-Tamás Lajoshoz a kampány időszakában érkező 146 panasz közül egyik sem vonatkozott az iskolai kampányra.
Pokorni Zoltán kifogásolta, hogy az oktatási tárcavezető - szavai szerint - mintegy gondolatrendőrségként kilátásba helyezte: minden iskolát vizsgálnak majd, hogy az intézményekben a két forduló között volt-e szó a választásokról. - Magyar Bálint miniszternek ehhez semmilyen joga nincsen - szögezte le Pokorni Zoltán. A politikus szerint korábban is lehetett már tapasztalni, hogy a baloldal politikusai milyen kíméletlen módon kritizálják a politika iránt érdeklődő fiatalokat. Pokorni Zoltán szavai szerint kizárólagosságra törekvő, türelmetlen és kirekesztő politika tanúi lehetünk.
A Fidesz elnök-frakcióvezetője közölte, hogy a Soros Alapítvány olyan műhelyeket kíván finanszírozni, amelyek kifejezetten a jobboldallal szemben agitálnak.