Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A harmadik negyedévi hiány elérheti az 1,177 milliárdot

1,183.5 milliárd forintos éves deficitet vár a Pénzügyminisztérium az idei évre a májusi számok birtokában. Ez a GDP 5.8%-át teszi ki 20,400 milliárd körüli nominális GDP mellett. A prognózis közel másfél milliárd forinttal (minimálisan) magasabb, mint egy hónappal korábban. Látható eltérések a deficit lefolyásában vannak, de a különbségek a korábbi becslésekhez képest nem jelentősek.


Dátum: 2004-06-15 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:58.141393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A változások lényege, hogy körülbelül 30 milliárdnyi deficitnövekmény került át az első félévre az utolsó félévről. Az első félévi deficitprognózis 1,045 milliárd forint. Ezek alapján az első hat hónapban az éves deficit megközelítőleg 88%-a teljesülhet. A harmadik negyedév végére a hiány elérheti az 1,177 milliárd forintot, ami nem egészen 130 milliárddal magasabb a június végi adatnál. Az utolsó negyedévben a deficit mindössze 7 mrd Ft-tal emelkedhet.

portfolio.hu-fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek