Varga Mihály: tulajdon nélküli állam nem érvényesítheti céljait
Az energetika stratégiai céljai, így az ellátás biztonsága, a gazdaságosság, a környezetvédelem nem csupán az állami tulajdon fenntartásával teljesíthetők - hangsúlyozta Hatvani György, a Gazdasági és Közlekedési minisztérium helyettes államtitkára a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság kedd esti budapesti vitaülésén.
Dátum: 2004-06-15 20:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:59.659381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezeket a célokat az állam a szabályozók révén is elérheti, sőt a gazdaságosság javításának kifejezetten jó eszköze lehet a privatizáció. Az állam ugyanis általában rossz tulajdonos - utalt rá a helyettes államtitkár.
Megjegyezte: mindez főként a korábbi történésekre igaz, hiszen az energiaszektorból már alig maradt privatizálható tulajdon. Hozzászólásra reagálva kijelentette: a Paksi Atomerőmű Rt. nem tartozhat a privatizálandó körbe.
Több hozzászóló foglalkozott ugyanis Paks kérdésével megemlítve, hogy az atomerőművet vissza kellene tenni a százszázalékos állami tulajdonban tartandó körbe, nehogy fű alatt bekerüljön a privatizációba. Szerintük ez biztonságilag elfogadhatatlan lenne.
Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnök-vezérigazgatója saját társaságuk példáján keresztül bizonyította, hogy a privatizáció milyen sokat jelent a hatékonyság javításában.
Az elnök-vezérigazgató szerint cége piaci viszonyok között működő ágazata Európa élmezőnyébe tartozik.
Amennyiben egy társaságban 25 százalék feletti az állami tulajdon, a befektetők úgy vélik, hogy a menedzsment már nem tudja egyformán érvényesíteni érdekeiket. S ez legalább 20 százalékos értékcsökkenést jelent a tulajdonban - tette hozzá.
Varga Mihály, a Fidesz gazdasági bizottságának elnöke vitatkozott azzal az állítással, hogy a szabályozó rendszer segítségével, tulajdon nélkül is érvényesítheti céljait az állam. Az energetika sajátságos helyzetben van, itt nem lehet csakis a piaci logika szerint mérlegelni - mutatott rá a korábbi pénzügyminiszter.
Vitazáró szavaiban Bod Péter Ákos, a társaság elnöke többek között szólt arról, hogy szükség lenne az energetika hosszú távú stratégiájának kidolgozására, elfogadására.
A szakma már hozzákezdett ehhez, de a politikai konszenzus hiányában ez a munka abbamaradt - mondta. Hangsúlyozta, hogy társaságuknak is célja, hogy elősegítse a politikai hovatartozástól független konszenzus kialakulását a fontos nemzeti kérdésekben.
MTI - fideszfrakcio.hu