Kovács László már nem is akar pártelnök lenni
Kovács László az MSZP-frakció kedd esti ülésén bejelentette: nem indul a pártelnöki posztért az októberi tisztújító kongresszuson - értesült az MTI a frakcióvezetéshez közel álló forrásból.
Dátum: 2004-06-16 07:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:00.243165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A keddi elnökségi ülés után tartott sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy indul-e pártelnök-jelöltként az október 15-16-ra tervezett tisztújító kongresszuson, Kovács László azt válaszolta: "az újrainduláson nem gondolkodtam". A frakcióülésen, amelyen Medgyessy Péter miniszterelnök is részt vett, a képviselők értékelték a vasárnapi európai parlamenti választást, amelyen a párt kilenc mandátumot szerzett a Fidesz tizenkét képviselői helyével szemben. Az ülés magukat megnevezni nem kívánó részvevői szerint nem volt önmarcangolás, egymásra mutogatás, inkább "tanuljunk belőle" hangulat uralkodott. A frakciótagok beszámoltak arról, amit saját választókörzetükben tapasztaltak. A képviselők felvetéseire Medgyessy Péter 12 pontban foglalta össze válaszát, kiemelve a fejlesztések szerepét.
MTI - fideszfrakcio.hu