George Casey tábornok lesz Sanchez utódja Irakban
George Casey tábornokot nevezték ki az Irakban állomásozó koalíciós szárazföldi erők parancsnokának tisztére, Ricardo Sanchez tábornok felváltására - közölte kedden a Pentagon.
Dátum: 2004-06-16 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:00.546557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Casey tábornok jelenleg az amerikai szárazföldi erők főnökének helyettese. A washingtoni bejelentés nem szól arról, mikor lép életbe Casey kinevezése, mikor veszi át Sancheztől a parancsnoki feladatok ellátását.
A Pentagon illetékese három hete jelentette be, hogy leváltják beosztásából Sanchez tábornokot, de cáfolta, hogy az intézkedésnek köze lenne az iraki foglyokkal elkövetett visszaélésekhez. Az amerikai altábornagy tizenhárom hónapja szolgál Irakban, és mint minden katonát, egyszer őt is fel kell váltani - fogalmazott.
Sanchez májusban nyomás alá került, amikor a The Washington Post arról adott hírt, hogy ő is jelen volt néhány esetben az Abu Graib-i börtön foglyainak kihallgatásánál és kínzásoknál, és tudott arról, hogy mi zajlik a börtön falai között. Az altábornagy cáfolta a lap értesülését.
MTI - fideszfrakcio.hu