Nagyon dolgozik az MSZP: rögvest teljesítik az éves deficit-tervet
Az első hat hónapban a deficit megközelítette az egész évre tervezett hiány kilencven százalékát. A pénzügyi tárca szerint a második félévben lényegesen jobb arányok várhatók.
Dátum: 2004-06-16 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:02.021281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Júniusra az idei legmagasabb, 322,5 milliárd forintos deficitet várja a központi kormányzatnál a Pénzügyminisztérium prognózisa. Az év felére ezzel a deficit eléri a GDP 5,1 százalékát, vagyis meghaladja az ezermilliárd forintot. Ezt követően azonban csak jó híreket vár a tárca - ha hinni lehet a PM prognózisának -, a harmadik negyedévben mindössze 132 milliárd forintnyi deficit képződik, majd a negyedik negyedévben gyakorlatilag nullszaldóval zár a központi kormányzat.
Terták Elemér, a tárca közigazgatási államtitkára a lesújtó első öthavi eredmény ismeretében is optimista. Mint mondta: a második fél évben a bevételek a jelenleginél erősebb ütemben érkeznek majd a büdzsébe, és jó néhány kiadással - amely egyszeri tételként rontotta az első féléves eredményt - már nem kell számolni. Megemlítette, júniusban jelenik majd meg a kiadási oldalon a Rendezvénycsarnok Rt. hitelfelvétele mögötti állami kezességvállalás beváltásából adódóan 28,8 milliárd forint, amelyet azonban nem kell elszámolni az idei eredményszemléletű egyenlegben.
Felhívta a figyelmet: az első féléves várható eredmények gyakorlatilag megegyeznek azzal, melyet márciusban adott közre a tárca, ezért nincs ok arra, hogy módosítsák a második féléves prognózist. Elmondta, hogy az első féléves - igencsak lehangoló - eredmény részben az uniós csatlakozás miatt változó áfaelszámolás okozza. Júniusban gyakorlatilag nem lesz bevétele ezen a soron a költségvetésnek, mindössze 15 milliárd forintnyi áfabevételellel számol a tárca.
Rámutatott, hogy a PM és a jegybank költségvetésre vonatkozó prognózisa lényegében megegyezik, eltérést a jegybank pesszimistább áfabecslése okozza. Terták elmondta: megítélésük szerint a költségvetés bevételei a prognózis szerint alakulnak, és a kiadások között sem látszanak veszélypontok.
Forrás: Világgazdaság, 2004. június 16.
fideszfrakcio.hu