Az irakiaknak több mint fele nagyobb biztonságban érezné magát amerikai katonák nélkül
Nagyobb biztonságban érezné magát egy felmérés szerint az irakiaknak több mint fele, ha az amerikai megszálló csapatok egyszerűen kivonulnának. A kedden ismertté vált adatok szerint ugyanennyien vélik, hogy minden amerikai úgy viselkedik, mint a bagdadi Abu Graib börtön kínzással vádolt őrei.
Dátum: 2004-06-16 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:02.355673, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felmérés során - amelynek eredményeit mindeddig hivatalosan nem hozták nyilvánosságra - 1093 irakit kérdeztek meg májusban, az amerikaiak által felállított kormányzótanács megbízásából. Az adatokat egy amerikai hivatalnoktól kapta meg az amerikai hírügynökség. A nyilvánosságra került számok azt mutatják, hogy a megkérdezettek 63 százaléka szerint javulhat a helyzet, ha az új átmeneti kormány hivatalba lép. A megszállók közigazgatásába vetett bizalom csupán 11 százaléknyi volt, a tavaly novemberi 47 százalékkal szemben. A megszálló csapatok ennél még kisebb, mindössze 10 százalékos támogatottságot élveznek. A megkérdezettek csaknem fele panaszkodott az utcai biztonság hiányosságaira. Ötvenöt százalékuk vélekedett úgy, hogy nagyobb biztonságban érezné magát, ha az amerikai csapatok elhagynák az országot. Januárban csupán 28 százalékuk volt ezen a véleményen. Az amerikaiak azonnali kivonulását követelte 41 százalékuk. Várna ezzel viszont az állandó kormány hivatalba lépéséig 45 százalék. A megkérdezettek 71 százalékát meglepték az iraki börtönök kínzási botrányáról szóló képek, 54 százalékuk viszont lehetségesnek tartja, hogy valamennyi amerikai katona így viselkedik. 81 százalékuk rokonszenvez Muktada asz-Szadr radikális síita prédikátorral, de mindössze 2 százalék látná szívesen a hitszónokot az elnöki székben. Szaddám Huszein megdöntött iraki elnök hatalomba való visszakerülését 3 százalék támogatná.
MTI - fideszfrakcio.hu