Irakban nagyobb biztonságra van szükség a választások megtartásához
Irakban jelentősen javulnia kell a biztonságnak a választások lebonyolítása előtt, amelyeknek első próbája a választói névjegyzékbe való vétel lesz szeptemberben - közölte a választások előkészítésével megbízott ENSZ-bizottság elnöke.
Dátum: 2004-06-17 07:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:10.431699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Carina Perelli szerdán elmondta: sínen vannak az ideiglenes kormányt létrehozó átmeneti nemzetgyűlés jövő januárra tervezett megválasztások tervei. A végleges kormány létrehozása érdekében a tervek szerint 2006 januárjában ismét választásokat tartanak a közép-keleti országban.
"Jelentősen növelniük kell a biztonsági helyzetet a választások lebonyolításához" - jelentette ki Carina Perelli iraki illetékesek részére szervezett, több hetes tanácsadás után tartott sajtótájékoztatóján.
Az első kritikus folyamat a választói névjegyzékbe vétel lesz - mutatott rá. Mind mondta, még nem tudják, hogy a választóknak el kell-e menniük a választói névjegyzék összeállításával foglalkozó központokba, vagy az "élelmiszert kőolajért" program keretében kiadott élelmiszerre feljogosító kártyákat használják fel. Emlékeztetett, hogy a politikai okokból Szaddám Huszein volt diktátor rendeletére élelmiszertől megfosztottak máig is szerepelnek az adatbázisokban, nevük mellett megjegyzéssel.
A pártok legkevesebb 12, legtöbb 275 fős listákon indulhatnak a választáson. (Az ideiglenes nemzetgyűlés képviselői helyeinek száma is 275.) A jelöltséghez 500 támogató aláírásra lesz szükség. A képviselői helyek 25 százalékát nőknek tartják fenn, milicisták nem indulhatnak a választásokon.
Carina Perelli figyelmeztetett, hogy a választások megszervezésére irányuló hatalmas munka kárba vész, ha a nép nem bízik a voksolás tisztaságában, vagy megtorlástól tart, mind Szaddám idejében. "A választás akkor lesz működőképes, ha az irakiak bíznak a folyamatban és biztosítva érzik a szavazás titkosságát" - hangsúlyozta.
A választáshoz - a szavazatszámláláshoz és a mintegy 30 000 szavazókörzet felügyeléséhez - több mint százezer főre lesz szükség. Az új iraki választási bizottság már megkezdte a toborzást, egy csoportot Mexikóba küldtek a választási megvesztegetések és csalások kivédésének tanulmányozására.
Ha a biztonság olyan rossz lesz, hogy az ENSZ nem tér vissza Irakba, várhatóan a választási bizottság sem fog tudni működni - jelentette ki Perelli asszony.
MTI - fideszfrakcio.hu