Emelkedhet a középső adósáv
Jövő héten kezdődhet a koalíciós frakciókkal a 2005. évi adótörvény-tervezetekről szóló tényleges egyeztetés. A javaslatról augusztusban kell a kormánynak döntenie.
Dátum: 2004-06-17 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:12.398005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Világgazdaság információi szerint a személyi jövedelemadó egyik - vélhetően az 1,5 millió forintos középső kulcshatáros - sávja emelkedne, a helyi iparűzési adó 50 százalékát lehetne leírni a jelenlegi 25 helyett a társasági adóalapból.
A tételes egészségügyi hozzájárulás 1200 forinttal csökkenne - egyelőre ezek hangzottak el tervként a pénzügyi kormányzat részéről a jövő évi adójogszabályok változtatását illetően.
Kormányzati politikusok a gazdasági lapnak úgy fogalmaztak: eddig ezt tudni a Pénzügyminisztérium kiindulási pontjairól, tárgyalási ajánlatairól. Bár a Világgazdaságnak megszólaló koalíciós politikusok szerint az elmúlt hetekben is zajlottak valamiféle egyeztetések a konvergenciajelentés kapcsán, mégis a jövő héten, immár az európai uniós választások után kezdődhetnek az érdemi megbeszélések.
A számítások szerint a fentiek miatti adóbevétel-kiesés 50-100 milliárd forint, ám a hírek szerint ennek forrása a GDP növekedése lehet. A kormánynak augusztusban kell döntenie az előterjesztésről.
Forrás: ma.hu
fideszfrakcio.hu