Emberölés miatt vádat emeltek egy amerikai katona ellen
Az amerikai szárazföldi haderő emberölés miatt vádat emel egy amerikai katona ellen, aki egy súlyos sebesültet lőtt agyon Irakban - jelentette be szerdán egy védelmi minisztériumi szóvivő. Pamela Hart alezredes nem közölte, pontosan milyen jogcímen történik a vádemelés, sem az 1. páncélos hadosztály katonájának nevét nem ismertette.
Dátum: 2004-06-17 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:12.715481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai középső parancsnokság (Centcom) június 4-i jelentése szerint az incidens május 21-én az dél-iraki Kúfában történt, amikor amerikai katonák üldözőbe vettek egy gépkocsioszlopot. Az egyik gépkocsiban ülő irakit találat érte, súlyosan megsebesült. Az amerikai katona a gépkocsi közelébe érve közelről agyonlőtte a sebesültet. A Pentagon egy másik szóvivője szerda este első ízben ismerte be, hogy jogellenesen tartottak fogva titokban több mint hét hónapon át egy iraki gyanúsítottat. Bryan Whitman szóvivő az NBC és a CBS televízió munkatársainak elmondta, hogy a férfit október óta tartották fogva, nem kapott számot és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának sem jelezték, hogy fogságban van. Ez ellentétes a genfi egyezménnyel és a nemzetközi emberiességi joggal.
A férfi feltehetően az Anszár al-Iszlám nevű radikális csoport magas rangú vezetője, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett több, a szövetséges csapatok ellen végrehajtott támadásban - közölte a szóvivő. Őrizetbe vételét, valamint azt, hogy ne kapjon számot, és ne léphessen kapcsolatba a Vöröskereszttel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kérte a hadseregtől októberben. Katonai illetékesek kétségbe vonták a fogvatartás mikéntjét, de a kifogásokról csak múlt hónapban értesültek a Pentagon magas rangú vezetői. A fogollyal, akit nem kínzásokról hírhedtté vált Abu-Graib börtönben őriznek, a szóvivő tájékoztatása szerint emberségesen bántak. A Bush-kormányzat a terroristagyanús személyeket harcoló ellenségnek tekinti, akiknek nem jár a genfi egyezmény biztosította védelem.
MTI - fideszfrakcio.hu