Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh mehet - már felvirágoztatta a magyar mezőgazdaságot?

Új embert keres a kormányzat a földművelésügyi minisztérium élére - írja a Népszabadság. A lap szerint Németh Imre posztjára egyelőre négy jelölt van, ám a lista még bővülhet. A tárca illetékesei nem kommentálták a lap értesülését.


Dátum: 2004-06-17 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:13.360523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Keresik Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter utódát - írja a Népszabadság névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva. A lap szerint négy lehetséges jelölt neve merült fel: Benedek Fülöpé, aki a tárca közigazgatási államtitkára, Magda Sándoré, aki az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista elnöke, Nagy Tamásé, aki a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke, valamint az állami tulajdonú Bábolna Rt. elnöki tisztét betöltő Velez Zoltáné.

A kormányfő azonban egyelőre egyik jelölt mellett sem döntött, a jelöltek közül pedig többen jelezték, egyelőre nem fogadják el a jelölést. A lista ezért várhatóan újabb nevekkel bővül. Az utódot az őszi kormányátalakításig kell megtalálni. A lap értesüléseit az agrártárca nem kommentálta, csak annyit közöltek, hogy nem foglalkoznak a kormányon kívüli forrásokból eredő találgatásokkal.

origo.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek