Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A dél-alföldi régióban is nemet mondtak Medgyessyre

Az országos központban is elismerést váltott ki, hogy az európai parlamenti választásokon ilyen szép eredményt ért el a dél-alföldi régióban a Fidesz - mondta szerdai szegedi sajtótájékoztatóján Becsey Zsolt EP-képviselő.


Dátum: 2004-06-17 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:14.030044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Örül a jobb oldal sikerének, de jóval magasabb részvételi arányt várt a vasárnapi európai parlamenti EP-választásokon Becsey Zsolt. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Csongrád megyei EP-képviselője tegnap Szegeden tartott sajtótájékoztatóján értékelte az eredményt, illetve leendő brüsszeli munkájáról beszélt.

A képviselő szerint elismerést váltott ki a pártközpontban, hogy a Fidesz ilyen szép eredményeket ért el a dél-alföldi régióban és Szegeden. Ennek ellenére úgy érzi, hogy "a vidéket erősíteni kell". Ezért regionális irodát szeretne többek között Szegedre is. Emellett folyamatosan tartja majd a kapcsolatot a térség országgyűlési képviselőivel, valamint a polgármesterekkel.

Becsey Zsolt elsősorban a gazdasági és pénzügyi, vagy a közlekedési bizottságban szeretne dolgozni.

Forrás: Délmagyarország

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek