Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-MDF együttműködés a helyhatósági választásokon

A Fidesz és az MDF arra törekszik, hogy az őszi önkormányzati választások alkalmával mindenütt közös polgármester-jelöltet tudjon indítani - mondta hétfő este Pokorni Zoltán, a Fidesz és Dávid Ibolya, az MDF elnöke, miután a két párt együttműködéséről tárgyaltak Budapesten.


Dátum: 2002-06-11 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:17.614743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán jelezte: alapelvük, hogy ahol jelenleg fideszes, illetve MDF-es polgármester van, ott az újraindítását támogassák, ahol pedig kormánypárti a településvezető, ott közös jelölésre törekedjenek, amennyiben a helyi szervezetek is így döntenek.

Dávid Ibolya hozzátette: a közös jelöltek állításáról keret-megállapodás készül.

Az MDF elnöke utalt a 2001-es augusztusi megállapodásra, amely szerint a két párt összehangolja a felkészülést az önkormányzati választásokra.

Rámutatott: elképzelhető, hogy a szavazatok maximálása érdekében, a helyi érdekek figyelembe vételével külön indul a Fidesz és az MDF jelöltje.

Hangsúlyozta: a megyék többségében a közös lista állítása lesz a jellemző.

Pokorni Zoltán meghívta Dávid Ibolyát a Fidesz hét végi, rendkívüli kongresszusára, ahol a tervek szerint az MDF elnöke köszönti az egybegyűlteket.

A költségvetési törvény módosítása kapcsán abban állapodtak meg, hogy a két párt közös álláspontot alakít ki.

A megbeszélésen a Fidesz és az MDF elnökén kívül részt vett Áder János, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Balsai István, az MDF parlamenti frakcióvezetője, Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Csáky András, az MDF Országos Választmányának elnöke.

Kapcsolódó elemek