Művészetek Völgye: 52 millió még hiányzik
Tizenhatodszor rendezik meg a Művészetek Völgyét; a július 23-tól augusztus 1-ig tartó összművészeti fesztivál költségvetéséből 52 millió forint még hiányzik - mondta a fesztivál igazgatója csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2004-06-17 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:20.773736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 160 millió forintosra tervezett büdzséből jelenleg 52 millió hiányzik - mondta Márta István, hozzátéve, remélik, hogy a hiányzó összeget még az állami szférától, pályázataik nyomán megkapják. Az anyagi nehézségekre a szervezők színházi látványelemekkel is felhívták a figyelmet az Új Színházban tartott sajtótájékoztatón: a színpadi vasfüggöny felhúzását követően a meghívottak a Művészetek Völgye plakát körül 52 kérdőjelet láthattak.
Márta István közlése szerint az idén több mint 970 program lesz a tíznapos fesztiválon, amelyen 3500 művész lép fel 50 helyszínen. A Művészetek Völgye programsorozatának ezúttal is hat Balaton-felvidéki falu: Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Monostorapáti, Öcs és Pula ad otthon. Az idei fesztivál vendége Jirí Menzel cseh rendező és Szeged városa - mondta Márta István.
A mostani rendezvényen is minden műfaj megtalálható, lesznek klasszikus tánc- és utcaszínházi előadások, irodalmi estek, egyházi-, régi-, népzenei és világzenei, valamint dzsesszkoncertek, prímásverseny, táncházak, játszóházak és meseország, "pajtamozgó" filmvetítések, ősbemutatót tart a Krétakör Színház, fellépnek a művészeti egyetemek hallgatói. A fesztivál helyszínein 60-70 kiállítást rendeznek.
A fesztiváligazgató a legérdekesebbnek ígérkező programnak a Művészetek Zöldje elnevezésű kezdeményezést nevezte, amelyhez mások mellett 43 zöld szervezet csatlakozott. Márta István elmondta: a környezetvédő, szemétgyűjtő kezdeményezéstől azt várják, hogy a remélt 220 ezer látogató 5-10 százaléka megérti az akció lényegét. Márta István szólt arról, hogy az összművészeti eseménysorozat - mint az államilag támogatott fesztiválok egyike - a költségvetési megszorítások és az áfa-törvény módosítása miatt számol a jelenlegi 52 milliós hiánnyal. Az igazgató azt mondta: programjaikat már nem tudják tovább szűkíteni, belevágnak így is az eseménybe.
Márta István az MTI-nek kifejtette: 132,6 millió forintos támogatásra számítottak az állami szférából, és eddig 4,3 millió forintos támogatásról kötettek szerződést. 36 millió forintos igényről már biztosan tudják, hogy nem kapják meg a minisztériumoktól, költségvetési intézményektől, 92,3 millió forintnyi igényükről azonban még nem kaptak választ az intézményektől. A fesztivál szponzorai az idén 25,5 millió forinttal járulnak hozzá az eseménysorozat megrendezéséhez. A Művészetek Völgyét - a fesztiváligazgató felsorolása szerint - támogatja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, az ifjúsági, az informatikai és a környezetvédelmi tárca is.
MTI - fideszfrakcio.hu