Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc részvétnyilvánítása az elesett magyar katona családjának

Mádl Ferenc köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét az Irakban hősi halált halt magyar katona édesanyjának - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön.


Dátum: 2004-06-17 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:21.399212, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Mélyen megrendített, hogy a mai napon az Ön szeretett fia hivatása szerinti feladatának teljesítése közben hősi halált halt. Támadói esélyt sem adtak a védekezésre, orvul, gyáván támadtak a magyar alakulatra, amely nem harci cselekményben vett részt" - írta a köztársasági elnök táviratában. "Őszinte fájdalommal osztozom Önnel a pótolhatatlan veszteség feletti gyászában. Enyhítse fájdalmát az a tudat, hogy a haza méltó tisztelettel emlékezik a szolgálata közben elhunyt katonára. Kérem, fogadja a magam és családom, valamint a köztársaság elnökeként a nemzet valamennyi polgára nevében itt kifejezett részvétemet" - áll Mádl Ferenc táviratában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek