Orbán Viktor Brüsszelből fejezte ki részvétét
Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke részvétét és együttérzését nyilvánította az Irakban elhunyt magyar katona családjának, a megsérült katonának pedig mielőbbi felgyógyulást kívánt.
Dátum: 2004-06-17 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:21.711236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A volt miniszterelnök Brüsszelben az Európai Néppárt elnökségi ülése után nyilatkozott csütörtökön magyar újságíróknak. Kijelentette: Irak ügyében, a magyar katonák ott-tartózkodásának megítélésében nem változott a Fidesz véleménye, de a mai napot nem tartja alkalmasnak arra, hogy erről politikai vita folyjon.
MTI - fideszfrakcio.hu