Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az OVB megállapította az EP-választás jogi eredményét

Megállapította a magyarországi európai parlamenti választás jogi eredményét csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), amely a mandátumelosztás tekintetében megegyezik az előzetesen bejelentett eredménnyel.


Dátum: 2004-06-18 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:22.929920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület a külképviseletekről (amelyek együtt jogilag egyetlen választókört alkotnak) beérkező szavazatokat összeszámlálásuk után összesítette a Magyarországon leadott voksokkal, és az eredményt ennek alapján állapította meg.

A testület tagjai a jogi eredmény megállapítása előtt, az Országos Választási Iroda külön kérésének is eleget téve, szúrópróbaszerűen ellenőrizték a 10.871 szavazókör számos jegyzőkönyvét.

Az OVB megállapítása értelmében a Fidesz 12, az MSZP 9, az SZDSZ 2 és az MDF 1 mandátumot kaphat az Európai Unió parlamentjében.

A Fidesz 1.457.750 szavazattal 47,4 százalékos, az MSZP 1.054.921 szavazattal 34,3 százalékos, az SZDSZ 237.908 szavazattal 7,74 százalékos, az MDF 164.025 szavazattal 5,33 százalékos eredményt ért el.

Az ötszázalékos támogatottság alatti pártok közül a MIÉP 2,35 százalékot (72.203 voks), a Munkáspárt 1,83 százalékot (56.221 voks), a Magyar Nemzeti Szövetség 0,66 százalékot (20.226 voks), a Szociáldemokrata Párt 0,4 százalékot (12.196 voks) kapott az összes szavazat közül.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője korábban elmondta, a mintegy 11 ezer szavazóköri jegyzőkönyvet később sem semmisítik meg, azok az Országos Levéltárba kerülnek, ahol a vonatkozó jogszabályok szerint kutathatók lesznek.

A testület által megállapított jogi eredménnyel szemben egy nap jogorvoslati idő áll rendelkezésre. Ha kifogás érkezik a jogi eredmény ellen, akkor arról a Legfelsőbb Bíróság (LB) hozhat jogerős döntést.

A választáson induló Magyar Nemzeti Szövetség korábban jelezte, az eredménytől függetlenül óvást nyújt be, így várhatóan az LB döntése után emelkedhet jogerőre az EP-választás végeredménye, előreláthatóan szombaton.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek