Áder újabb pert nyert: bíróság állította le az MSZP hazugsággyárát
Az EU-pénzeket koordináló kormányhivatallal és több szocialista politikussal is jó kapcsolatokat ápoló Kulcsár Attilát a Népszabadság mindenképpen a Fidesz frakcióvezetőjével akarta összefüggésbe hozni. A bíróság kénytelen volt leállítani a szocialista hazugsággyárat.
Dátum: 2004-06-18 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:25.591321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népszabadság megsértette Áder János jó hírnévhez fűződő jogait. A fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint a napilap egyik tavaly augusztusi cikkében azt a hamis látszatot keltette, hogy Kulcsár Attila brókerügyleteivel, a brókerház botrányaival Áder János, a Fidesz frakcióvezető személye is összefüggésbe hozható.
Áder János felperesnek a Népszabadság Kiadó Rt. alperes ellen indított személyiségi jogi perében áprilisban az ítélőtábla már megállapította, hogy a Népszabadság Kiadó Rt. megsértette Áder János jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor a Népszabadság 2003. augusztus 2-i számában, a "Kulcsár kulcsai, Fejezetek egy brókerház életéből - Ki tudja, mi folyik ott?" című cikkben Áder János képmásának feltüntetésével, a politikai elit és a "brókerbotrány" kapcsolatának feltételezésével olyan hamis látszatot keltett, mintha Áder János személye összefüggésbe hozható lenne egyes jogellenes cselekményekkel.
fideszfrakcio.hu