Újabb szocialista hazugsággyárban állította le a termelést a bíróság
Újabb szocialista hazugsággyárat kellett leállítania a bíróságnak. Mint kiderült, személyiségi jogi pert nyert jogerősen egy ügyész a Népszavával szemben. A lap, szokásához híven jó hírnévhez fűződő jogot sértett.
Dátum: 2004-06-18 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:27.949480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népszava arról írt, hogy az ügyész közölte az egyik tévé riporternőjével, milyen lépéseket terveznek Kulcsár Attila exbróker ellen, aki ennek következtében Bécsbe távozott. Az ítélet szerint a lap megsértette az ügyész jó hírnévhez fűződő jogát, ezért 300 ezer forintos kártérítést és nyilvános elégtételt kell adnia - közölte a legfőbb ügyész.
forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu