Újabb megszorítások a láthatáron
Év végére átlagosan 1250 milliárd forintos (4,92 milliárd eurós) éves államháztartási hiányt várnak a Reuters által megkérdezett elemzők. Az általuk előrejelzett deficit hetvenmilliárd forinttal magasabb a kormányzati terveknél, ráadásul még annak eléréséhez is legalább 140 milliárd forintos kiadáscsökkentésre lenne szükség.
Dátum: 2004-06-18 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:28.952421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy hónappal korábban még 115 milliárd forintos lefaragással is "megelégedtek" volna az elemzők - írja a Magyar Hírlap. A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint ugyanakkor jelenleg nincs szükség további megszorításokra; Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár szerint e nélkül is tartható a PM által célul kitűzött 1180 milliárd forintos hiány.
A vártnál magasabb májusi inflációt (7,6%) és a rosszabb fizetésimérleg-adatokat látva a piac a korábbinál is óvatosabb kamatpolitikát vár a Magyar Nemzeti Banktól (MNB). A mostani felmérés szerint így az év végére tíz százalékra csökkenne a most 11,5 százalékos alapkamat.
A következő kamatvágás idejét júliusra datálja a Reuters felmérése, ami 0,25 vagy esetleg félszázalékos kamatcsökkentést jelentene - a forint mostanság tapasztalt gyengülése mindenesetre a kisebb léptékű csökkentésnek ad nagyobb esélyt. Az elemzők egy ponton javítottak az idei kilátásokon: látva az első negyedéves 4,2 százalékos gazdasági növekedési adatot, most azzal számolnak, hogy a bruttó hazai termék (GDP) bővülése éves átlagban a tavalyi 2,9 százalékról idén 3,7 százalékra gyorsulhat. Ez 0,3 százalékkal magasabb az előző havi prognózisnál.
tv2.hu - fideszfrakcio.hu